Mit érdemes tudni a fóbiákról és a félelmekről?

Mindenki ismer olyan embert a környezetéből, vagy épp maga is érintett lehet, a mentén, hogy irreális félelmet él át látszólag egy hétköznapi helyzet, jelenség kapcsán. A fóbiáknak számos fajtája van, de vegyük sorra röviden mit is érdemes tudni a jelenségről:

Mit értünk fóbiák alatt?

Maga a fóbia a görög ’phobos’ elnevezésből ered, mely félelem, rettegés, menekülést jelent. A fóbiáknak számtalan fajtája van. A klinikai pszichológia és pszichiátria a szorongásos zavarok közé sorolja. Jellemzője, hogy az egyén egy adott tárgy, élőlény, helyzet, vagy kapcsolat során - ha az számára nem elkerülhető - extrém mértékű szorongást él át. A fóbia vonatkozhat egy jól körülírt dologra, például: bizonyos állatok, vér, magasság, bezártság, repülés. Továbbá társas helyzetekre is, ilyenkor beszélünk szociális fóbiáról, amikor a jelenség a mások előtti megnyilatkozásra vonatkozik, illetve az illető nem mer tevékenykedni, cselekvést végezni mások társaságában. Gyermekeknél gyakori az iskolafóbia is. A felnőttek és a serdülők többnyire tisztában vannak azzal, hogy mindez irracionális, a gyermekek többnyire nem. Fontos különbség, hogy a félelem és a fóbia többnyire körülírt dolgokra vonatkozik, a szorongás pedig inkább egy jelenség, egy érzelmi állapot következménye, melyet sok esetben nehezebb árnyalni, mire is vonatkozik pontosan.



Miben gyökereznek?

A pszichológiában van olyan elmélet, miszerint a fóbiák kialakulásának hátterében az áll, hogy az énvédő mechanizmus révén az egyén a nehezen kezelhető érzéseket – félelem, düh, vagy korábban átélt traumából származó tapasztalások – olyan tárgyra vagy helyzetre irányít át, amit látszólag könnyebben tud kezelni. Az evolúciós megközelítés szerint a fóbia egy ősi félelmi ösztönből eredhet, mely felkészítette elődeinket a veszélyhelyzetre a túlélés érdekében. Akad olyan is, amikor visszavezethető egy konkrét életeseményre, pl. kutyaharapás, és később ez az élmény a tanulás révén generalizálódik. Bizonyos elméletek pedig azt hangsúlyozzák, hogy a figyelemnek egy rendkívül fontos szerepe lehet. Ez azt mondja, hogy az egyén ilyenkor szelektíven a környezet fenyegető ingereire összpontosít, erre erőforrást és időt szentel, nem képes leválasztani figyelmét a fenyegető ingerről, így kvázi nem marad elég kognitív kapacitása a szituáció újraértelmezésére, annak felmérésére, hogy félelme tényleg irracionális lehet.

Mennyiben tekinthetők normálisnak és mi az, ami túlmutat már az egészségesen? Mikor érdemes szakemberhez fordulni?

Az, hogy mit tekintünk normálisnak vagy épp abnormálisnak egy érdekes kérdéskör. Mindenesetre az bizonyos, hogy a fóbia abban tér el a normális félelemtől, hogy az adott helyzetben az egyén reakciója eltúlzott, megpróbál mindent elkövetni, hogy a helyzetet elkerülje, ha pedig azt nem tudja megvalósítani akkor az extrém mértékű és irracionális szorongást generál benne. Mindezen tényezők pedig olyan szinten befolyásolják az érintettek életét, hogy bizonyos hétköznapi funkciókat, mindennapi tevékenységeket nem tudnak ellátni. Például: nem mozdul ki otthonról, nem mer olyan helyre menni, ahol számára félelmetes dolog van, vagy épp a gyermek rendszeresen kimarad az iskolából.



Gyermekkorban hogyan nyilvánulhat meg?

Nagyon fontos, hogy a fóbiák, illetve bizonyos félelmek megjelenését gyermekkorban árnyaltabban kezeljük. A gyermekkori félelmek és szorongások ugyanis bizonyos életkorban normális jelenségnek tekinthetők, a pszichés fejlődés része. A csecsemők például félnek a váratlan, erőteljes hangoktól, hirtelen zuhanástól, reakcióktól. 1 éves kor körül megjelenik az idegentől való félelem és a szeparációs félelem. Óvodás kor körül jellemző, hogy megjelenik az állatoktól, vagy képzeletbeli alakoktól (pl. szörnyek, szellemek) való félelem, illetve gyakori a sötéttől való félelem is. Az óvodáskor vége felé megjelenik a rablóktól való félelem. Iskolás korban a félelmek már kezdenek a realitáshoz kötődni (kortársak elutasítása, teljesítményszorongás, iskolafóbia). Serdülőkorban pedig abszolút a szociális félelmek és a nemi szerepekkel kapcsolatos dilemmák kerülnek előtérbe, valamint megjelenik a halállal való foglalkozás.

A gyermekpszichiátriában és a klinikai pszichológiában fontos, hogy a gyermeknek milyen volt az addigi fejlődése és a tipusos (elvárható) fejlődéshez képest miben tér el az adott egyén. Továbbá mindig fel kell mérni, hogy az adott félelem mennyire életkor specifikus, tehát mennyire fér bele a jelenség a normál pszichés fejlődés stádiumába, vagy mennyire nem. Végül az sem elhanyagolható szempont, hogy milyen a gyermek környezete, milyenek a szociális körülmények és hogy milyen módon okoz szenvedést az adott probléma a gyermek, illetve a család életében.

A hétköznapokban hogyan tudja kezelni a fóbiás egyén a félelmét? Külső szemlélőként mivel lehet segíteni?

Amíg nem áll fenn az előbb említett funkcióromlás a hétköznapokban, és az egyén normál életvitelét nem akadályozza a félelem, addig ezzel együtt lehet élni, sokszor előfordul, hogy csak átmeneti jelleggel vannak jelen. Persze ez nem azt jelenti, hogy el kellene bagatelizállni. Ha ezen személyek elkerüléssel próbálják megoldani a helyzetet, csökkentve ezzel a szorongásukat, a probléma nem fog elmúlni, maximum átmenetileg nem találkozik az egyén a ’fenyegető’ ingerrel. Amennyiben hosszabban tartósan is zavart okoz, a hétköznapokat, valamint a kapcsolatok alakulását is befolyásolja mindenképp érdemes szakember segítségét kérni.

Felhasznált irodalom:
https://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/betegellatas-es-szakmai-profilok/a-szakambulancian-ellatott-psziches-megbetegedesek/szorongasos-megbetegedesek/